Állásra jelentkezők száma a járvány után (frissítve)
Munkaerő toborzással foglalkozunk, így akkor is azonnal látjuk a változásokat, ha nem olvasunk újságot, nem nézünk TV-t, mert látjuk a számokat.
Március elején, amikor ideért hozzánk a koronavírus, és a kormány bevezette a nyitvatartási korlátozásokat, egy héten belül az összes olyan ügyfelünk akiknek toborzást végzünk, jelezte, hogy szüneteltessük a kampányokat, mert nem tudnak interjúztatni, nem akarják, hogy a jelentkezők tömegközlekedést használjanak, és egyébként sem tudják, hogy mi lesz.
Leálltunk
Már áprilisban érkeztek jelzések a partnereinktől, hogy tömegével jelentkeznek weboldalra kitett, Facebookon megosztott állásokra, holott ezek a hirdetéseknek korábban semmilyen haszna nem volt.
És májusban, júniusban újra indítottuk a kampányainkat.
Döbbenetes számok vannak
Korábban, mondjuk ősszel is büszkék lehettünk az általunk toborzott jelentkezők számára, de a júniusi részadatok minden képzeletet felülmúlnak. Ezek az eredmények sajnos arról árulkodnak, hogy baj van, sokan, nagyon sokan kerülhettek az utcára, maradhattak munka nélkül.
Összehasonlítás
Két, meg nem nevezett megbízónk júniusi számait mutatom meg, hasonlítom össze mondjuk egy tavaly októberi adattal. Azért júniust, mert ez az a hónap, amikor már mindkét kliensünk hirdetései futnak.
- Az egyik, nevezzük A-nak, nehéz fizikai betanított munkára keres munkatársakat.
- B nevű megbízónk könnyű fizikai betanított munkásokat keres.
2019. október | 2020.június | Növekedés | |
A | 403 | 975 | 242% |
B | 210 | 974 | 464% |
Számítottunk rá, hogy többen fognak jelentkezni, mert nem egy barlangban élünk, de ekkora növekedésre nem számítottunk.
Természetesen nem lehet mindent a koronavírusra fogni, válság van, és csak remélni tudjuk, hogy közel van a mélypont. Sok sikert kívánunk mindenkinek.
Hogyan toborzunk?
A toborzás során saját know-how-t használunk, amit 4 éve csiszolunk:
- saját szövegíró, aki kreatívan fogalmazza meg a hirdetéseket
- saját grafikus, aki a hirdetésképeket kiválasztja, véglegesíti
- saját jelentkezési oldal, és abban beágyazva egy un. kétlépcsős űrlap, ahol a jelentkező először a nevét és e-mail címét adja meg, és ezt követően kap egy olyan űrlapot, ahol a megbízó által fontosnak tartott adatokat kérjük el tőle
- nem kérjük önéletrajz csatolását (ez önmagában duplájára növeli a jelentkezők számát)
- 5 részes emlékeztető e-mail sorozat azoknak, akik kitöltötték az űrlap első részén a nevüket, e-mail címüket, de a második űrlapon kért adatokat nem adták meg
- HRFlow nevű kiválasztást segítő rendszerünk (ATS), amivel 1 ember fel tudja dolgozni a havi közel 1000 jelentkezőt
- az álláshirdetéseket meghirdettük a Google Ads-en, Facebookon, YouTube-on. A YouTube videó kifejezetten jól teljesített. (Magasabb pozícióba történő keresésekkor a LinkedIn-en futtatunk egyedi fejlesztésű robotot, amivel napi 100 emberrel tudjuk felvenni a kapcsolatot).
- Az “A” nevű megbízónak az elmúlt években közel 20 cikket írtunk a munkával, munkahellyel kapcsolatban, aminek köszönhetően 600 fellett volt azoknak a száma, akik nem hirdetésből találtak rá az álláshirdetést tartalmazó weboldalra, hanem a Google keresőjét használva.
Rönky Balázs
+36 30 6803903