Sikeres könyvelő toborzás Budapesten és Győrben
Még február elején kaptunk egy megkeresést Kránicz Dánieltől, a Webshopok könyvelőjétől, hogy segítsünk nekik új könyvelőt találni, mert annyi új ügyfelük lett, hogy bővülnének, és a nagy munkaerő portálokon futtatott hirdetéseik eredménytelenek voltak.
Danit egy üzleti klubban ismertem meg és sokat mesélt arról, hogy ők miként dolgoznak, hogyan automatizálnak folyamatokat. Kiderült, hogy Dani is profi szinten használja munkájához a Sales Autopilot rendszerét, amit mi is előszeretettel alkalmazunk, sőt van egy HRFlow nevű toborzást segítő rendszerünk is felépítve ezen a platformon, amit a HR-esek ATS-nek hívnak.
A toborzás folyamata
Dani elmondása alapján ők “marketing lelki sérültek”, így kikérdezett, mi fog történni, és szinte mindegyik mérföldkőnél elsuttogta: “mi próbáltuk, nem működik”.
Először átbeszéltük kit szeretnének felvenni, ki lenne az ideális jelölt, és kiket kéne kiszűrni.
Ezt követően átnéztük a jelentkezési oldalt: a korábban Daniék által írt szöveget átírtuk, és a felére csökkentettük.
Mivel Dani profi Sales Autopilotos, ezért nem a mi rendszerünket használta, hanem az észrevételeink alapján átalakította a saját űrlapjukat. A legfontosabb változtatás természetesen az önéletrajz csatolásának elhagyása volt.
Ingyenes képadatbázisból kigyűjtöttük azokat a képeket, amiket alkalmasnak találtunk Facebook hirdetésekhez, és megkértük Daniékat, hogy válasszák ki belőle az 5 legszimpatikusabbat. A kiválasztott képekből készítettünk 20 db Facebook bannert, ami 5 külön hirdetésben futtatunk a Facebookon.
Mivel Daniék Budapesti cég, ezért Budapestre és 30 kilométeres körzetére céloztuk be a hirdetéseket, és csináltunk egy külön nyugdíjasoknak szóló hirdetéscsoportot is, mert Daniék részmunkaidőben és beugrósnak is szívesen foglalkoztatnák őket.
A hirdetések 1 hónapig futottak és bár a pontos számok titkosak, de Daniék megtalálták az új kollégáikat, sőt, 1 hónappal később egy győri könyvelő cég ismerősüknek is beajánlott, ahol egy héten belül annyi jelölt jelentkezett, hogy le is állíthattuk a toborzási kampányt.
Dani az alábbi értékelést adta közös munkánkról:
“1 éve volt, amikor találkoztunk, beszélgettünk, hogy mivel is foglalkozik és már akkor nagyon szimpatikus volt, ahogyan dolgoznak és amilyen sikereik voltak, de mi marketing lelki sérültek vagyunk, sok marketingessel dolgoztunk, de sosem sikerült igazán jelentős sikereket elérni. Most egy egy nagyobb és mindenki számára könnyebben elérhető platformon adtunk fel álláshirdetést, de botrányos hatékonysággal és sikertelenséggel zárul ez a toborzási projekt, aztán jöttek Balázsék, akik elmondták mit kérnek a sikeres toborzási projekt megvalósításhoz, mi ezeket előkészítettük és ők össze rakták a teljes toborzást és a megbeszélt idő leforgása alatt 2 új emberrel gyarapodott a cégünk és most nagy erőbedobással dolgoznak az új kolleganők. Egyszerűen, szuper és gyorsak voltak. Teljes mértékben megvagyunk elégedve, mert az kaptunk amit mondtak és ez a mai világban már ritkának számít.”